Logicomix

2 October 2010 (books math)

Talán egy hónapja hallottam először a Logicomix című képregényről, aztán most valahogy megint előjött Redditen, úgyhogy elolvastam. Szerintem négy dologról szól:

  1. Az őrültség (konkrét, orvosi, pszichotikus-skizofrén/neurotikus értelemben) és a formális logika, mint érdeklődési kör korrelációja. A könyv saját magáról állítja, hogy ez a központi kérdése, de szerintem ez a vonal pont nincs annyira nagyon kidolgozva.
  2. Bertrand Russel életrajza: ez a "direkt" szint, a könyv alapszerkezetét az adja, hogy Russel maga '39-ben egy előadáson elmeséli életét kisgyerekkorától.
  3. Hilbert programja a századfordulóból a matematika axiomatikus megalapozásáról, és annak bukása — bár a könyv nem tudja, vagy nem meri eldönteni, hogy bukásnak értékelje-e a végeredményt. Konkrétan a regény írója és a matematikus szakértő ebben a kérdésben nem jut közös álláspontra — ugyanis a könyv készítői, természetesen, mind-mind szereplői is a képregénynek; milyen is lenne egy könyv Russelről önhivatkozás nélkül...
  4. A matematika, a formális logika összeegyeztethetőségének kérdése az emberi lét élményével és tágabban a humanizmussal. Itt először Whitehead/Russel és Wittgenstein van beállítva a két pólusként, de a lezárásra a II. világháború küszöbén tartott előadásában Russel egy frappáns párhuzamot húz Gödel eredményei és az emberiség problémáinak logikai megoldhatósága között.

Egyetlen bánatom a könyvvel, hogy laikusoknak készült, ezért a matematikai tartalma nagyon light-os, és sok helyet elvesz olyan koncepciók vagy akár konkrét tételek elmagyarázása, amiket szerintem a tényleges olvasóközönség úgyis ismer. Viszont az életrajzi adatok, a ki-mikor-kivel-min dolgozott része nagyon érdekes, és nekem a fent negyediknek felsorolt témában érdekes kérdéseket tudott felvetni.

Amiről eddig nem beszéltem, az a könvy vizuális aspektusa. A fekete vonalakkal körberajzolt formákból, halvány színekből álló stílus a klasszikus képregényekre jellemző, a kamera-beállítások és a nagyon jól kidolgozott árnyékolás viszont inkább filmszerűvé teszi a képi világát. Vizuálisan a legerősebbnek az első világháború frontvonalán játszódó Wittgenstein-etűdöt mondanám.

Összességében nyugodt szívvel tudom ajánlani ezt a képregényt a blogom olvasóinak — maga az alapötlet, meglátni a XX. század intellektusainak küzdelmét a matematika és a formális logika látszólag száraz formalizálási törekvései mögött, olyan, ami talán sok unalmas matematika-óra káros hatását tudja kijavítani.


« The case for compositional type checking 
All entries
 From Register Machines to Brainfuck, part 2 »