Ember a Holdon!

"Van egy álmom", kezdte híres beszédét negyvenhat évvel ezelőtt Martin Burger King, fekete polgárjogi aktivista, később jólmenő gyorsétteremlánc-alapító. "Az álmom az, hogy egy napon a feketék is a fehérekkel egy űrhajóban utazhatnak, és szabadon ráléphetnek a Holdra." Odáig azonban hosszú út vezetett, amíg végre Louis Armstrong válhatott az első fekete dzseszzenésszé a Holdon, kereken negyven évvel ezelőtt.

Tombolt a hidegháború, és az USA azzal is ki akarta domborítani felsőbbrendűségét a Szovjetúnió felett, hogy még azt is megengedheti magának, hogy rögtön elsőre egy pár éve még egyébként másodrendű állampolgárnak számító feketét küldjön a Holdra. Természetesen az űrhajós kiválasztása szigorúan szakmai szempontok alapján történt -- merő véletlen, hogy egyébként jól trombitált és énekelt a kiválasztott jelölt. Viszont amikor ennek híre ment, az amerikai zenész-élet felbolydult: Frank Sinatra a Fly ME to the Moon című dalával lobbizott, hogy mégis a fehérek közül kerülhessen ki az emberiség első követe egy másik égitesten.

De mint tudjuk, nem járt sikerrel -- és a többi már történelem...

Grand Slam

A mai analízis 8 vizsgával meglett a royal flush: mind a nyolc kollokvium, és (még anno, két éve) a szigorlat is jeles lett.

Gondolom, a kommentek között mindjárt feltűnik még száz ember, aki a progmaton ugyanezt megcsinálta, de szarok rá, én ma ennek örülök. Egyébként is egy állati izgalmas ride volt ez a négy év a matematika egy szeletének felépítményén át. Megérte! És sok más tantárggyal és előadóval ellentétben, az előadások 90+ százaléka izgalmas és érdekes volt nemcsak utólag, hanem akkor és ott ülve is.

Relativisztikus hiperszámítógépek

Tegnap egy nagyon érdekes előadáson vettem részt, ahol Németi István és team-je ismertette a hiperszámítás megvalósíthatóságának vizsgálata terén elért eredményeit.

A hiperszámítás olyan teoretikus kiszámítási modellekkel foglalkozik, amelyek kvalitatíven erősebbek a Turing-gépeknél (pl. meg tudják oldani a Turing-gépek megállási problémáját, vagy akár Gödel nemteljességi tételén is túl tudnak lépni. Németiék az általános relativitáselmélet eredményeit felhasználva konstruáltak egy olyan hipotetikus rendszert, amely a programozó, mint megfigyelő szempontjából nézve véges idő alatt képes végtelen sok számítást elvégezni. Mint többször hangsúlyozták az előadás alatt, a javaslatukról azt nem állítják, hogy megvalósító, de jelenleg ismert fizikai ismereteink szerint semmi nem zárja ki a megvalósíthatóságát.

Az alapötletük az, hogy a programozó egy számítógép felprogramozása után egy alkalmasan megválasztott pályán beleesik egy forgó fekete lyukba. "Kívülről" nézve a programozó az eseményhorizonton átesve "megfagy", órája végtelenül lelassul. "Belülről", a programozó szemszögéből viszont ennek a duálisa történik: a számítógép órája egyre gyorsul. Ennek eredményeképpen azalatt a (programozó számára) véges idő alatt, amíg átesik az eseményhorizonton, a számítógép számára végtelen idő telik el, ezért aztán bármilyen (nem korlátos) számítás eredményét megkaphatja. Ez azt jelenti, hogy pl. a ZFC konzisztenciáját megvizsgálhatjuk úgy, hogy az összes lehetséges (nyilván megszámlálhatóan végtelen számú) tételt egyenként vizsgáljuk, és az első inkonzisztencia megtalálásakor elindítunk egy űrhajót a programozó után. Ha a programozó nem találkozik az utánaküldött űrhajóssal azalatt a (számára véges!) idő alatt, amíg átesik az eseményhorizonton, akkor az azt jelenti, hogy a végtelen idő alatt (vagyis az összes lehetséges tétel vizsgálata során) nem találtunk ellentmondást, vagyis a ZFC konzisztens.

Nyilván az elmélet működéséhez egy csomó peremfeltételnek teljesülnie kell -- kezdve például azzal, hogy végtelen időre (és a számítás energiaigénye miatt végtelen anyagra) van szükség, vagyis ha a világegyetem jövője egy Nagy zutty jellegű összezuhanást tartogatna, akkor a módszer nem működne -- de a legújabb mérések azt mutatják, hogy a világegyetem folyamatosan tágul.

Mivel nem vagyok fizikus, a fenti, konyhanyelvű magyarázatban természetesen meg sem próbáltam kitérni azokra a problémákra, amiket például az jelent, hogy a programozó túlélje az utazást, vagy hogy az eredményekkel utánaküldött űrhajó ténylegesen utol is érje. Ezeket a részleteket természetesen tisztázza például ez a cikk.

A fenti leírás alapján talán nem egyértelmű, de mindenképp megemlítendő, hogy a programozó természetesen kijönni nem tud a fekete lyukból, a pl. a ZFC konzisztenciájáról szerzett ismereteit már csak a lyuk "túloldalán", egy másik univerzumban tudja felhasználni. Az előadók ennek kapcsán megemlítették annak a lehetőségét is, hogy egyfajta "Noé bárkája", akár maga a Föld haladjon át a (nyilván alkalmasan óriási) fekete lyukon, maguk mögött hagyva ebben az univerzumban egy gépet és annak kiszolgáló-civilizációját, a számítógépbe beprogramozva az összes, Turing-elven nem megoldható, érdekes problémát.

Ennyit az előadás tartalmáról -- de sajnos mindenképp mesélnem kell még a formájáról is. Az történt ugyanis, hogy egy óriási pofavizit lett az előadás: a fél IK tanári kar ott tobzódott, de csak hogy lássanak és látszódjanak -- az egyik végigpofázta az előadást a mellette ülőnek, a másik átlag ötpercenként dőlt a padra majdnem elaludva; az aktívabbak meg jöttek az olyan jellegű kérdésekkel, hogy "bár én nem értek a csillagászati részéhez, de...", amivel persze nincs is semmi baj, de utána ne kezdjen el még három visszakérdésben hitetlenkedni... Szerencsére az előadó nem volt szívbajos, a tényleg hülye kérdésre szemrebbenés nélkül vágta rá, hogy nem tud válaszolni, mivel a kérdés nem értelmes.

Titanic 2009 itiner

Ezeket tervezzük idén megnézni a Titanic filmfesztiválon:

Odüsszeisz-fázis

Úgy egy hónapja hallottam a rádióban, programajánló gyanánt, hogy a Táp Színháznak van valami Odüsszeia-feldolgozása, és Busa Pista játsza a főszereplőt. Namármost Mc Busa mindig jöhet, meg a rap-opera műfaj is izgalmasan hangzott, úgyhogy keddre vettünk Vikivel két jegyet a Trafóba. Az előadás mindenképp élményszámba ment.

Kezdődik az egész ott, hogy a végére sem derült ki, hogy most ez egy olyan darab, aminek az a koncepciója, hogy nincs készen az előadás (és ettől persze teljesen kész van), vagy pedig tényleg nincs még készen. Mindenesetre az előadás kezdete előtt vagy fél órával, a Trafó kávézójában üldögélve, feltűnt hogy a vendégek kb. fele leendő szereplő, egy nő meg járja őket végig egy papírral hogy akkor most ezt húztuk mégis ki meg ehelyett jössz inkább majd itt. JIT rendezés.