Grand Slam

A mai analízis 8 vizsgával meglett a royal flush: mind a nyolc kollokvium, és (még anno, két éve) a szigorlat is jeles lett.

Gondolom, a kommentek között mindjárt feltűnik még száz ember, aki a progmaton ugyanezt megcsinálta, de szarok rá, én ma ennek örülök. Egyébként is egy állati izgalmas ride volt ez a négy év a matematika egy szeletének felépítményén át. Megérte! És sok más tantárggyal és előadóval ellentétben, az előadások 90+ százaléka izgalmas és érdekes volt nemcsak utólag, hanem akkor és ott ülve is.

Relativisztikus hiperszámítógépek

Tegnap egy nagyon érdekes előadáson vettem részt, ahol Németi István és team-je ismertette a hiperszámítás megvalósíthatóságának vizsgálata terén elért eredményeit.

A hiperszámítás olyan teoretikus kiszámítási modellekkel foglalkozik, amelyek kvalitatíven erősebbek a Turing-gépeknél (pl. meg tudják oldani a Turing-gépek megállási problémáját, vagy akár Gödel nemteljességi tételén is túl tudnak lépni. Németiék az általános relativitáselmélet eredményeit felhasználva konstruáltak egy olyan hipotetikus rendszert, amely a programozó, mint megfigyelő szempontjából nézve véges idő alatt képes végtelen sok számítást elvégezni. Mint többször hangsúlyozták az előadás alatt, a javaslatukról azt nem állítják, hogy megvalósító, de jelenleg ismert fizikai ismereteink szerint semmi nem zárja ki a megvalósíthatóságát.

Az alapötletük az, hogy a programozó egy számítógép felprogramozása után egy alkalmasan megválasztott pályán beleesik egy forgó fekete lyukba. "Kívülről" nézve a programozó az eseményhorizonton átesve "megfagy", órája végtelenül lelassul. "Belülről", a programozó szemszögéből viszont ennek a duálisa történik: a számítógép órája egyre gyorsul. Ennek eredményeképpen azalatt a (programozó számára) véges idő alatt, amíg átesik az eseményhorizonton, a számítógép számára végtelen idő telik el, ezért aztán bármilyen (nem korlátos) számítás eredményét megkaphatja. Ez azt jelenti, hogy pl. a ZFC konzisztenciáját megvizsgálhatjuk úgy, hogy az összes lehetséges (nyilván megszámlálhatóan végtelen számú) tételt egyenként vizsgáljuk, és az első inkonzisztencia megtalálásakor elindítunk egy űrhajót a programozó után. Ha a programozó nem találkozik az utánaküldött űrhajóssal azalatt a (számára véges!) idő alatt, amíg átesik az eseményhorizonton, akkor az azt jelenti, hogy a végtelen idő alatt (vagyis az összes lehetséges tétel vizsgálata során) nem találtunk ellentmondást, vagyis a ZFC konzisztens.

Nyilván az elmélet működéséhez egy csomó peremfeltételnek teljesülnie kell -- kezdve például azzal, hogy végtelen időre (és a számítás energiaigénye miatt végtelen anyagra) van szükség, vagyis ha a világegyetem jövője egy Nagy zutty jellegű összezuhanást tartogatna, akkor a módszer nem működne -- de a legújabb mérések azt mutatják, hogy a világegyetem folyamatosan tágul.

Mivel nem vagyok fizikus, a fenti, konyhanyelvű magyarázatban természetesen meg sem próbáltam kitérni azokra a problémákra, amiket például az jelent, hogy a programozó túlélje az utazást, vagy hogy az eredményekkel utánaküldött űrhajó ténylegesen utol is érje. Ezeket a részleteket természetesen tisztázza például ez a cikk.

A fenti leírás alapján talán nem egyértelmű, de mindenképp megemlítendő, hogy a programozó természetesen kijönni nem tud a fekete lyukból, a pl. a ZFC konzisztenciájáról szerzett ismereteit már csak a lyuk "túloldalán", egy másik univerzumban tudja felhasználni. Az előadók ennek kapcsán megemlítették annak a lehetőségét is, hogy egyfajta "Noé bárkája", akár maga a Föld haladjon át a (nyilván alkalmasan óriási) fekete lyukon, maguk mögött hagyva ebben az univerzumban egy gépet és annak kiszolgáló-civilizációját, a számítógépbe beprogramozva az összes, Turing-elven nem megoldható, érdekes problémát.

Ennyit az előadás tartalmáról -- de sajnos mindenképp mesélnem kell még a formájáról is. Az történt ugyanis, hogy egy óriási pofavizit lett az előadás: a fél IK tanári kar ott tobzódott, de csak hogy lássanak és látszódjanak -- az egyik végigpofázta az előadást a mellette ülőnek, a másik átlag ötpercenként dőlt a padra majdnem elaludva; az aktívabbak meg jöttek az olyan jellegű kérdésekkel, hogy "bár én nem értek a csillagászati részéhez, de...", amivel persze nincs is semmi baj, de utána ne kezdjen el még három visszakérdésben hitetlenkedni... Szerencsére az előadó nem volt szívbajos, a tényleg hülye kérdésre szemrebbenés nélkül vágta rá, hogy nem tud válaszolni, mivel a kérdés nem értelmes.

Titanic 2009 itiner

Ezeket tervezzük idén megnézni a Titanic filmfesztiválon:

Odüsszeisz-fázis

Úgy egy hónapja hallottam a rádióban, programajánló gyanánt, hogy a Táp Színháznak van valami Odüsszeia-feldolgozása, és Busa Pista játsza a főszereplőt. Namármost Mc Busa mindig jöhet, meg a rap-opera műfaj is izgalmasan hangzott, úgyhogy keddre vettünk Vikivel két jegyet a Trafóba. Az előadás mindenképp élményszámba ment.

Kezdődik az egész ott, hogy a végére sem derült ki, hogy most ez egy olyan darab, aminek az a koncepciója, hogy nincs készen az előadás (és ettől persze teljesen kész van), vagy pedig tényleg nincs még készen. Mindenesetre az előadás kezdete előtt vagy fél órával, a Trafó kávézójában üldögélve, feltűnt hogy a vendégek kb. fele leendő szereplő, egy nő meg járja őket végig egy papírral hogy akkor most ezt húztuk mégis ki meg ehelyett jössz inkább majd itt. JIT rendezés.

Eliminating magic strings from ELisp's (interactive)

If you hate magic string API's as much as I do, you'll like this macro replacing Emacs's (interactive) declaration. It allows you to rewrite the following function definition:

into the much cleaner form below:

It currenty only supports :pos, :region and strings entered at the prompt, but the code is trivial to extend to other initializers.