Pierre Basieux: Top 7
18 December 2008 (books math) (4 comments)Kicsit kiakasztott Pierre Basieux Top 7 című könyve, amely arra vállalkozik, hogy a Clay Intézet-féle milliódolláros matematikaproblémákat mutassa be. Mivel olvasmányos, ismeretterjesztő módon van megírva, gondoltam majd odaadom apámnak. Elkezdtem olvasni, és csak a baj van vele.
Előszöris maga a kontent. Bár a bevezetőben maga a szerző emlékezik meg róla, hogy a matematikához nem vezet királyi út, sokszor áldoz fel lényeges részleteket a közérthetőség oltárán. Például rögtön az első fejezetben képes a számhalmazok bemutatásában a valós számokat úgy bevezetni, mint x²-2 jellegű polinomok gyökeit. Mintha ℝ algebrai bővítése lenne ℚ-nak...
Aztán meg maszatol és összemos dolgokat -- például Gödel nemteljességi tételét a P = NP kérdésével. Az utolsó fejezetben, ami egyéb, mai napig megoldatlan kérdésekről szól, felveti, hogy senki sem konstruált még jólrendezést a valós számokhoz, pedig ilyen létezik. Namármost a jólrendezési "tétel" ekvivalens egy korábbi vendégünkkel, a kiválasztási axiómával, úgyhogy alapvetően nem érti a problémát, aki konstruktív megoldást akar -- hiszen ha ilyen létezne, pont a kiválasztási axiómára nem lenne szükség...
Bognár János silány magyar fordítása és az igénytelen kiállítás jól illeszkedik a könyv színvonalához. A fejezetek számozása teljesen elcseszett (valószínűleg egyszerűen \chapter*-ot használtak \chapter helyett a LaTeX forrásban), emiatt minden ábra és egyenlet számozása olyan, mintha a 0. fejezetben lenne, így hát az ötödik fejezetben találjuk a 0.18.. ábrát (így, két ponttal...), és a lábjegyzetek számozása is egészen 105-ig folyamatos. A fordítás pedig nem terjedt ki például a címekre, így aztán egy helyen a könyv hivatkozik Douglas Adams Per Anhalter durch die Galaxis című művére, ami persze a Galaxis útikalauz stopposoknak akart lenni. Néhány mondat pedig a fordítás eredményeképpen teljesen értelmetlen lett.
Az egyetlen vigasz, hogy a könyvet alig ezer forintért vettem, egy 50%-os akcióban.
bkil (http://bkil.blogspot.com/) 2009-08-07 22:21:23
Be kell nekik küldeni a javításokat - biztos honorálnák pár ajándékkönyvvel vagy máshogyan!
ledspotlights (http://www.sparklingled.com/) 2012-03-22 06:24:55
This is a really good read for me.
jogqhiu (http://anewbra.com) 2012-04-13 11:14:14
biztos honorálnák pár ajándékkönyvvel vagy máshogyan!biomass pellet mill
tn pas cher (http://www.francetnpascher.com) 2012-05-17 10:52:05
TN Pas Che tn 2011 Tn foot locker TN Requin Nike TN Nike TN Requin Nike TN Requin TN TN Requin Nike shox TN REQUIN Nike TN Nike Requin Chaussure Requin Air Max Requin TN Pas Cher Puma Pas Cher Sac a main Sac a main femme sac a dos valise bagage à main et maroquinerie en ligne - Gsell TN Nike TN Requin TN Pas Cher TN Air Max Nike tn 2012 tn foot locker TN Pas Cher
New comment