Tombol a kompetencia
12 September 2006 (ELTE) (3 comments)Éppenhogy elkezdődött az újabb prog.mat. félév, két nap alatt máris két gyöngyszem, ha úgy tetszik, a kerítés mindkét végéről.
Előszöris hétfőn, az amúgy is eléggé bullshit tárgynak tűnő prog. tech. (na jó, második félévben lesznek már design patternek is azoknak, akik átaludták az elmúlt öt-tíz évet) gyakorlaton a gyakorlatvezető feltehetőleg életében nem látott még notebook-ot, ugyanis először az okozott problémát, hogy nem tudta bekapcsolni a projektorhoz vezető video-kimenetet. Hívott vmi admint, aki erősen nézte a billentyűzetet, aztán ő is telefonos segítséghez fordult (belegondolni sem merek, kit hívhatott):
Nem emlékszel, mi volt a trükk ezeken a gépeken, valamit az F5-tel kellett megnyomni... Mi, aztmondod az Fn-nel? Hogyan, nyomvatartva?
Miután felocsúdtak a modifier-gomb okozta sokkból és egyedülmaradt a gyakorlatvezető, a CD-meghajtó okozott számára gondot, nem tudta, hogy be kell pattintani a lemezt a középső, forgó izébe.
Véletlenül se higgyük azt, hogy a hallgatók jobbak. Tényleg nem a szexizmus miatt, de két lányt hallottam ma EAF 1-ről beszélgetni:
A második ZH már nem ment, mert a negyedik beadandómat nem is én írtam, a ZH-n meg már két osztályt is kellett volna használni!
Link Exchange (http://linkexhange-jp.com) 2011-11-26 04:40:12
Miután felocsúdtak a modifier-gomb okozta sokkból és egyedülmaradt a gyakorlatvezető, a CD-meghajtó okozott számára gondot, nem tudta, hogy be kell pattintani a lemezt a középső, forgó izébe.
Link Exchange
James 2011-11-27 03:24:50
Sometimes it pays to stay in bed in Monday, rather than spending the rest of the week debugging Monday's code. ~Dan Salomon
Luxury Villa Rentals In Italy
JamesCoward 2012-01-21 21:04:41
Hi there, According to me this is a very informative and interesting post. I really learned allot about appliance energy. Thanks or sharing such an information which will help me to improve my Development services.
Skilled Nursing
New comment